Belép
Regisztráció

Keresés:


IZS.hu » Cikkek » Bolygóközi állomás

Bolygóközi állomás
Visszatérő családtag - Izs Planéta

Tipikus történet. Egy hajdani motorkerékpár emléke visszatér, és aztán hamarosan maga a kétkerekű is. Lassan minden olyan lesz, mint régen. Legalábbis a motoron. A nosztalgiázás eredményét Ocskay Zoltán mutatja be.

Vásárláskor 24 ezer kilométert mutatott a számláló. Azóta mindössze ezer kilométert motorozott vele az új tulajdonos

Készítették egyszínű kárpittal is, de ez volt a jellegzetesebb verzió. A kapaszkodó még a külön ülések korára emlékeztető feleszerelés

Sok burkolat és tokozás került a Planétákra - ez komoly divat volt a hatvanas évek elején

Némelyik exportváltozatot krómozott hangtompítóval és keréktárcsával szerelték, egyes típusokat pedig feketére festett lámpával tettek egyedivé

Országúton kellemesen tartható a 90 km/h sebesség

Nagy János - itt még az Izs 56-ossal

A hajdani kedvencet Nagy Jánosné is kipróbálta


Nagy István segített a Planéta összeszerelésében

Wágner Jenő kezét dícséri a csíkozás



Igazi orosz konstrukció, masszív, elnyűhetetlennek tűnő motorkerékpár

Elképesztő lármát tud csapni egy bérház udvarán a motorkerékpár. A kétütemű öblös kattogása rezegteti az ablaktáblákat, az emeleti folyosón csaholó puli hangja szinte elvész a lármában. Aranyat ér ennyi türelmes lakó egy rakáson, bár gyanítom, a legtöbb lakásban elhangzik a mondat, úgy látszik, János motorozni megy. És megy is. Nem túl gyakran, és főleg nem minden nap, mint a régi időkben.


- Ilyen Izsen motoroztam 1966-tól egészem 1973-ig, amikor Miskolcról jártam ki Lakra, egy kis borsodi faluba tanítani - meséli Nagy János, aki magyar, történelem, orosz szakos tanárként a motorszerelés rejtelmeivel is alaposan megismerkedhetett volna, ha az Izs erre okot ad neki. De soha, semmiféle baj nem volt a Planétával, miként az előd járművel, az Izs 56-ossal sem.


- Az 56-ost ajándékba kaptam apáméktól, amikor leszereltem a katonaságtól, aztán gyorsan túladtam rajta, és már meg is volt a fele a Planéta árának. Valójában az első álmom egy Simson volt, a négyütemű, de annak a gyártását 1963-ban abbahagyták. Volt egy fiú a faluban, alti később jó barátom lett, neki volt egy kék színű Planétája. Vájárként dolgozott, könnyen vásárolhatott új motort, mert az én fizetésem ötszörösét kereste. Azt a motort nagyon megszerettem, rengeteget nyúztuk. Ez is hozzájárult, hogy Planétát választottam. 24 havi részletre vettem meg 1966-ban. Hogy miért nem újat vásároltam? Annak idején 22 ezer forint volt a Planéta bolti ára, az én pedagógusi fizetésem pedig - írd és mondd! - 1460 forint.


Csodálatos szerkezetnek találtam, körbejártuk vele az egész országot, 1967-től már a későbbi feleségemmel, akkori menyasszonyommal, ma úgy mondanánk, a barátnőmmel. Amikor eladtam, 1973-ban, a lányom hároméves volt, nem nagyon lehetett már motorozni. Volt az Izsben hatvanvalahány ezer kilométer, de motorszerelő még nem látta. Csak a benzint kellett bele tölteni, sőt még eredeti akkumulátor volt. benne, azzal működött. Le a kalappal a strapabírása előtt! - foglalta össze a családi Planéta történetét Nagy János, aki nyugdíjba vonulása után tért vissza ismét a motorozáshoz. Úgy emlékszik, a felesége vetette fel, jó lenne egy olyan motort találni, mint amilyet egykoron eladtak. Kétévi kitartó kutatás után végül Algyőn talált rá a típusazonos járműre egy féltető alatt. Annyira féltetőről volt szó, hogy a motor egyik fele védve volt, a másik agyonrozsdásodva. Alig tudták a hátsó kereket kivenni a vázból, olyan erős kötést hozott létre a korrózió.


A Planéta felújítása végül családi üggyé vált Nagyéknál. A szerelésben részt vett Nagy János bátyja, István, az unokaöcs. Nagy Károly pedig a fényezésben segédkezett. Akadtak persze szakmunkák, amelyeket a família nem tudott megoldani, például a krómozás, amelyet egy szegedi szakműhelyben készítettek el, a csíkozás (Wágner Jenő) vagy az üléshuzat újragyártása, amelyet egy helyi bőrdíszművesre bíztak, átadva mintaként az eredeti, viseltes kárpitot. A Planétáknak jellegzetes üléskárpitozásuk volt, az ülőlap színe barna, az oldala pedig fekete. A kéder talán egy árnyalattal sötétebb lett, de kétségtelen, hogy eredetileg is eltért az ülés színétől, és annyi év távlatából nehéz pontosan megítélni az elöregedett anyagok színezésének változását.


- Egy hibát elkövettünk a felújítás során. Levettük a hengert, gyűrűt, csapszeget cseréltünk, a főtengelycsapágyakat azonban nem bántottuk, mert jónak találtuk. Most azonban úgy vélem, a szokásosnál nagyobb, zúgó hangot ad. Lehet, hogy a csapágyak futófelületét kikezdte a rozsda a hosszú állás alatt - említette Nagy János az egyetlen szépséghibát, hozzátéve, nem nyugszik bele a helyzetbe, hamarosan szétbontják ismét a motort, hogy teljes legyen a boldogság.


Szerencsére a Planéta legtöbb alkatrésze eredeti volt. A legnagyobb hibának a kerekek számítottak. Túl azon ugyanis, hogy a hátsó kerék a már említett módon beépült a vázba, nem is volt eredeti, 18 colos Planéta 3-származékot épített be valamelyik korábbi gazda. Így viszont nem sajnálták annyira, amikor a bontás során roncsolást kellett alkalmazni. Szerencsére sikerült két eredeti, 19 colos, acélabroncsos kereket találni, amelyek a védőfestéknek köszönhetően nem rozsdásodtak el. Csapda azonban így is maradt "Lefestettem a kerekeket, tenném bele, és a hátsó az istennek sem passzol. Nézem, nézem, előveszem a régi fotót, látom, azon a láncbúra széles, alámegy az agy pereme. Az újaknál már nem. Kiderült, nemcsak az abroncs méretét változtatták meg a Planéta 3-hoz, hanem a hátsó fékdobot és az első fékfedelet is, ezeket mind be kellett szereznem." Ugyancsak Planéta 3-asról származtak a hangtompítók is, ezért cserélni kellett őket, bár végül ez ment a legegyszerűbben, mert az előző tulajdonos eltette az eredeti dobokat.


Nagy János lzs Planétája hajdan a hódmezővásárhelyi tanács mezőgazdasági osztályán volt szolgálati jármű. Amikor használója, Molnár János nyugdíjba vonult, megvásárolta a leselejtezett motort. Használta egy darabig, és aztán, amikor az egészsége leparancsolta a nyeregből kivonatta az lzst a forgalomból. Ez 1971-ben történt, és azóta vándorolt a Planéta, még legalább két gazda kezén ment keresztül, és persze mindegyiknél eltűnt róla valami. Végül az algyői ház féltetős fészere alá került, ahonnan már csak a MÉH-telep felé vezetett volna az útja, ha Nagy János nem talál rá.


- Rengeteg apróság kopott el a motorról, köztük a hátsó lámpa, a kilométeróra, a pumpa, a fékbilincs - sorolja a hiányokat a tulajdonos, aki két évet töltött el szorgalmas gyűjtőmunkával. Izgalmas feladat volt az eredeti szín meghatározása is. Nagy János szerint tökéletes lett a választás, mert ezt az árnyalatot találták meg a hátsó teleszkóp csészéje alatt. - A másik szín az acélkék volt, és a későbbi típusoknál annyi volt az eltérés, hogy az oldalfedelek meg a takarólemez nem polírozva voltak, hanem lefújták őket kalapácslakkal, akárcsak a láncvédő burát. Egyes szériáknál ezüst festéket fújtak rájuk, és volt "feles" megoldás is, amikor egyes elemeket ezüstre festettek, másokat meg fényesítettek.


Érdekes, hogy a korábbi Izsekkel ellentétben a Planétán nincs alváztábla, egyszerűen beütötték a kormánytokba a számokat. Ott olvasható a régi rendszám is: EN-77-82. Az alvázszám 69835, a motorszára ugyanaz. Az eredeti szürke forgalmikból kiderül, 1964. április 9-én vizsgázott először.


Az Izs Planétával való motorozás leginkább a T5-re emlékeztet. A dúsító mindig jó szolgálatot tesz, igaz, itt be kell nyúlni egy kis ablakon, és a motor második próbálkozásra indul. Van idő észrevenni az oroszos elnagyoltságtól távol állóan finom megoldásokat, a berúgókar szép gumiját, a kormánymarkolat végén a kerek tányérokat. A kipufogók tömítése még nem az igazi, ezt némi füstcsík előbújása mutatja, és az első fék is megérdemel még egy kis állítást, csiszolást, hogy hatásosabb legyen a lassulás. A 350-es motor a gyár által ígért 14 lóerőt mutatja, nyugodt, sőt megnyugtató ropogással gyorsul, és nem kevés rezonanciát ad át a váznak. Igazi hatvanas évek. A Lechner tér környéki utcák két világháború közötti években épült házsorai szinte időutazást engednek, ha nem lenne egy-két modern autó a járdák szélén, akár a Planéta korábban is érezhetném magam. Ez a szép, igényesen felújított motor annyira magával ragadott, hogy az egyik igazán érdekes jellemzőjét, a kövületként megmaradt, kézi váltást lehetővé tevő kart el is felejtettem kipróbálni.


EZT ÍRTA AZ AUTÓ-MOTOR


Ezeknek a motoroknak a fő jellemzői: az igénytelenség, a munkabírás, a robusztus építés, és az ebből eredő elnyűhetetlenség. Ennek magyarázatát a motor szokatlanul alacsony fordulatszámában és az ugyancsak az élettartam növelését nagymértékben kedvezően befolyásoló alacsony sűrítési arányban találjuk meg. A szovjet motorkerékpár-iparra nem hat ki az európai motorkerékpárgyárak egymás közötti versengésének az a műszaki következménye, amely e két döntő fontosságú érték növekedését vonja maga után. Igaz, az Izs motorjának teljesítménye nem hivalkodó, ezzel szemben hosszú életű, mert konstruktőre már a rajzasztalon úgy méretezték, hogy a legdrasztikusabb terhelés se ártson neki (1962/8.).


FÉLMÚLT


Az Izs motorkerékpárgyár történetét a Veterán 2002/2. számában elég részletesen felidéztük, legalábbis az akkori témánkat adó 49-es modellig. A DKW-s tradíciókat még hűségesen őrző típust 1957-ben váltotta fel az 56-os, amelynek könnyűfém hengeres motorja 14 lóerős volt, hidraulikus csillapítású lengéscsillapítókat, és telifékes aggyal szerelt, egymás között cserélhető, úgynevezett patentkerekeket kapott. Az egybeszabott, de kissé mégis osztott nyereg finomított kivitelben megmaradt az 1962-től gyártott Planétán is, amelynek magyarországi ára meglepő módon kevesebb lett, mint az elődé volt, 24 500 helyett csupán 22 000 Ft. Érdekes módon a Planéta teljesítményét 13 lóerőben adta meg a gyár, ami egy 350-es motortól elég szolid adat, de mint tudjuk, abban az időben az efféle számok inkább csak tájékoztató jellegűek voltak. Az 1965-ben bemutatott Planéta 2 már 15,5 lóerősként jelent meg, végsebessége 105 km/h volt a gyár szerint.



Veterán Autó és Motor - 2003. december